-

Elérhetőségek

Szent László Óvoda és Bölcsőde

Cím: 6133 Jászszentlászló,
Kossuth utca 8.
Telefon:
+36307189693
E-mail:
ovoda@jaszszentlaszlo.hu


Hírek

Óvodai beiratkozás



Óvodai beiratkozás

Óvodai beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján javasoljuk, hogy a szülők az óvodákkal egyeztetve a következőképpen járjanak el:

Először nézzék meg a https://kir.hu/korzet honlapon, hogy melyik a lakóhelyük szerinti körzetes óvoda. Ha a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretné gyermekét beíratni, akkor ezt a szándékát – a körzetes óvoda nevének és címének megjelölésével – elektronikus úton, telefonon vagy – különösen indokolt esetben – személyesen jelezze az általa választott óvoda vezetőjének 2020. április 17-ig.

A körzettel nem rendelkező óvoda a hozzá jelentkezőknek a beiratkozást 2020. április 2 – április 20. között tartja meg. A körzettel nem rendelkező óvoda a hozzá érkező szándéknyilatkozatok alapján folyamatosan készíti el a beiratkozások időpontjára vonatkozó beosztást, amelyről a szülőt haladéktalanul tájékoztatja; majd a gyermek felvételéről legkésőbb 2020. április 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt, illetve az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a kötelező felvételt biztosító óvoda 2020. április 21-ig hivatalból felveszi a körzetébe tartozó azon gyermeket, akivel kapcsolatosan nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette. A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor. Ha tehát a szülő olyan óvodába szándékozik beíratni a gyermekét, amely egyébként is a kötelező óvodai felvételt biztosítja a számára, akkor nincs szüksége intézkedésre az óvoda felé. Az óvoda az ilyen gyermekekre számít, és a férőhelyet biztosítja számukra a szülő külön jelzése nélkül is. Ennek ellenére azt javasoljuk, hogy legalább telefonon vagy e-mailben vegyék fel a kapcsolatot az óvodával az ilyen esetekben is, és tájékoztassák a szülői szándékról, hogy a körzetes óvodába kívánják beíratni gyermeküket.

Felhívjuk a szülők figyelmét arra is, hogy amennyiben a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, akkor az óvodának eljuttatott szándéknyilatkozatok alapján a beiratkozások időpontjára vonatkozóan az óvoda beosztást készít, amelyről az érintett szülőket tájékoztatja.

A kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2020. április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.

A hatékony beiratkozás segítéséhez összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.

1. Hol találom meg a kötelező felvételt biztosító óvodát?
Az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a KIR hivatali ügyek menüpont Köznevelési intézmények körzethatárait tartalmazó publikus nyilvántartás pontjában vagy a https://kir.hu/korzet oldalon elérhető az óvodai körzeteket tartalmazó nyilvántartás, ahol lehetőség van település, közterület vagy óvoda alapján is keresni. Ezenkívül az intézményekben, illetve a települési önkormányzatoknál a helyben szokásos módon tájékoztatják az érintetteket, így ha esetleg a saját közterületére vonatkozóan nem talál információt a Hivatal honlapján, úgy az önkormányzathoz fordulhat további tájékoztatásért.

2. Mi a teendőm, ha szeretném engedélyeztetni gyermekem óvodakezdésének elhalasztását?
A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a szülők – legkésőbb a tárgyév május 25-éig benyújtott – kérelemben kérelmezhetik a területileg illetékes járási hivatalnál gyermekük óvodakezdésének halasztását. A járási hivatal a szülői kérelem alapján, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban forduljanak a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási hivatalhoz.

3. Mi a teendőm, ha gyermekem bölcsődés, és még további egy évig a bölcsődében marad?
A bölcsődéknek legkésőbb 2020. április 15-éig jelezniük kell az Oktatási Hivatal számára, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek a jogszabályokban meghatározott esetben további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt, és nem kezdi meg az óvodai nevelést. Ha gyermeke is érintett, kérjük, hogy mielőbb egyeztessen a gyermekét ellátó bölcsődével, hogy a szükséges bejelentést megtették-e a Hivatal felé, Ön pedig ne jelentkeztesse gyermekét ebben a beiratkozási időszakban óvodába.

4. Mi a teendőm, ha éppen külföldön élünk vagy költözünk, ezért gyermekem nem kezdi meg Magyarországon az óvodai nevelést?
A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról közvetlenül. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.

A koronavírus-járvány miatt a Kormány által kihirdetett országos veszélyhelyzetben az óvodai beiratkozás kapcsán kérem, hogy elsősorban a telekommunikációs eszközök segítségével (telefon, internet) tájékozódjon a kiválasztott óvoda beiratkozási rendjéről, illetve egyeztessen az óvodával, annak fenntartójával, hogy gyermeke beiratkozása személyes találkozás nélkül milyen formában tehető meg. Az óvodák és fenntartóik elérhetőségeit megtalálja a www.oktatas.hu/Köznevelés/Köznevelési közérdekű adatok/Köznevelési intézménykereső menüpontban.






Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Szent László Óvoda és Bölcsőde - Magyar